2011. augusztus 12., péntek

Mező tudatosság - Teremt-Ő tanfolyam

A mező tudatosságról: Az emberi gondolkodás az évszázadok során a kint és bent, a lent és fent rendszerében mozgott. Már egy ideje felismertük, hogy vannak tengelyek, akár a színek komplementeritását vizsgáljuk, akár az asztrológiai jegyeket nézzük. A tengely két pontján álló dolog, kiegészíti egymást.



Amit ideje a gondolkodásunk, tudatosságunk, szemléletmódunk részévé tenni, az, hogy a dolgok, nem bizonyos irányokba, (lent – fent, kint – bent ) terjednek ki, hanem minden felé egy időben.


Az a tudatváltás, és felemelkedési folyamat, amelynek Földünk is része, az újabb és újabb befogadásra váró energiák által elhozott egy másfajta megközelítést, szemléletmódot, mely ezekhez a mutációs folyamatokhoz kapcsolódik. Ezt új energiának nevezték el. Hogy aki új módon, új energiával kapcsolódik a minket körül vevő világhoz, az könnyedén átállhat bármire, elengedheti a korlátait, a régi hiedelmeit, karmáját.


De mit is jelent ez? Mitől új? Miben más?


A válasz a tudat kiterjedése.


Ahogyan felismerjük, hogy a létezés minden irányban és dimenzióban megnyilvánul. Ide kapcsolható pl. a Fénytest megteremtése című könyvből sokak által ismert Egyesített csakra meditáció, amelyben nem csak a csakrák elülső és hátsó részének megnyitása a kulcs. Tehát nem két irány van, hanem gömbbé nyitjuk meg a csakrákat, és emellett még párosával történik ez a nyitás, tehát minden csakra párban van. Eképpen egy magasabban elhelyezkedő is nyílik az adott csakrával egy időben, és az energia szétáramlik a többi energia test között, kívül belül.


Bár itt már több irányt érintünk, még mindig az irányokkal, vagyunk elfoglalva.


Minden technika, módszer a maga nemében megmarad a csinálás szintjén. Egy jó eszközt kapunk a kezünkbe, ám a változás az, hogy épp ezeket az eszközöket kell elhagyjuk idővel, mint egy mankót a gyógyulás végével. A mankóra addig szükség van, amíg nem állunk biztosan a lábunkon, de ha igen, akkor már akadállyá válik.






Mit is jelent ez?


Sokan csinálnak különböző gyakorlatokat, amivel például erősítik a földdel való kapcsolatukat, nyitják a gyökércsakrát, vagy valamelyik másik energia központjukon dolgoznak, amelyekkel problémájuk van.


Újra és újra megtapasztalást szereznek az adott gyakorlat eredményességéről, különböző mértékben. Megközelítik, vagy el is érik azt az állapotot, amelyre vágynak, ami a céljuk volt evvel a gyakorlattal és újra és újra visszakerülnek oda, vagy azt hiszik hogy visszakerülnek, ahol a megszokott gyakorlatukra szükség van.


Ami az új eneriga, és a mező tudatosság összefüggését illeti, az az, hogy elhagyjuk a mankót.


Mikor bele kerülök abba a tudatállapotba, amit el szerettem volna érni, béke, biztonság, stabilitás, (stb. a céltól függően) akkor megfigyelem, hogy mi is van abban az állapotban. Átélem és eggyé válok vele. Kiterjedek minden irányba, és minden érzékszervemmel, és a tudatommal tapasztalom azt, ami van.


Azon túl, hogy ott az élményben, mint a gyümölcs közepén ott a mag, (amelyből újra egy teljes fa kinő, mely evvel együtt ezt a gyümölcsöt is magába rejti) tehát mint mag, ott a megértés, és a megértésen keresztül a lehetőség könnyen visszatérni az adott állapotba, még mindig arról van szó, hogy valahova vissza akarok találni, mintegy tudattalanul.


A mező tudatosság lényege, hogy felismerem, átélem teljességében azt az energiaformát, tudat állapotot, amiben már voltam, és a szándékom által visszateszem magam, abba a tudatállapotba, abba a valóságba. Egy energia mező részévé válok újra, ami mindig is ott volt, ott lesz. Egy energia mező részévé, ami minden irányba, és minden dimenzióba tágul, és anélkül, hogy bármit csinálnék, a tudat és a szándék ereje által, ott VAGY-OK!






Minden, ami történik az egy energia mezőben, egy erőtérben történik. A tér és a mező bizonyos értelemben egy, de itt nem csak az általunk észlelt háromdimenziós térre kell gondolnunk, bár kiindulni csak abból tudunk, mert ennek vagyunk elsősorban tudatában.


Bármi, amit teszünk, bármilyen módszer, gyakorlat, technika, akár vizuális, akár a mozgáshoz kapcsolódó elemekből is áll, egy térben, mezőben, jön létre.


A kulcs, tehát, hogy felismerni ezt a mezőt, észrevenni, észlelni, és evvel „dolgozni”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése